Fél évig laktam az Őrség központjában, Őriszentpéteren. Fent a Baksaszeren béreltem egy szobát - havi négyszázért -, macskahímzéses díszpárnák és tetőig nedves falak között. Reggelenként átmozgattam a hidegtől merev ízületeimet, és útnak indultam, bejártam a vidéket, és próbáltam megismerkedni az emberekkel. Elment a nap, este egy sötét réten kellett átvágnom, ha esett az eső, nem láttam az orromig, a lábammal tapogatódzva kerestem a nedves házhoz vezető ösvény kikopott nyomait, fák között vitt, a talpam alatt cseresznye, alma, majd szilva nyomódott szét.Harminc-negyven teli jegyzettömbbel jöttem haza, itthon is próbáltam kiegészíteni az anyagot, mégsem vagyok meggyőződve, hogy alapos munkát végeztem. Egy-egy falura csak néhány nap, legfeljebb két hét jutott, mindig szégyenkezve és elégedetlenül búcsúztam el, belátom, hogy egy-egy közösség megismeréséhez évek kellenek, vagy talán egy teljes élet.